.woo-menu-cart { display: none !important; }

Nemsokára megkezdődik a szorgalmi időszak, egy új, lehetőségekkel teli félév. Az MKT NJE számára egy nagyon fontos időszak következik, hiszen a hosszú munka után az első szemeszter, amikor a szervezet aktív munkába kezdhet. A félév kezdete előtt az újonnan érkező hallgatóknak lehetősége volt részt venni a gólyatáborban, ahol az ismerkedés mellett hasznos információkat kaphattak az egyetemről és az egyetemen működő szervezetekről. Az MKT NJE jövőképe, hogy a Gazdaságtudományi kar legmeghatározóbb diákszervezetévé váljon, amelynek alapköve, hogy a szervezet tagjainak tudjunk minden olyan felsőbbéves és újonnan érkező hallgatót akik szeretnének teljesítményükkel kiemelkedni egyetemi tanulmányaik alatt. Ebből adódóan a gólyatábor egy kiváló lehetőség volt az MKT NJE tevékenységének bemutatására és az újonnan érkező, motivált hallgatók toborzására.

A délelőtti program során több közéleti tevékenységgel ismerkedhettek meg a gólyatábor résztvevői, csoportokat alkotva járták körbe a bemutatókat. Amikor hozzánk értek, először a Gazdaságtudományi kar hallgatóit kerestük, ők azok, akiket elsősorban szerettünk volna megszólítani. Bemutattuk a MKT céljait, rendezvényeit, valamint megismertettük velük azokat az előnyöket, amelyeket egy hallgatói szervezet nyújthat nekik.

A gazdasági szakokon részt vevő gólyák lelkesnek bizonyultak, többségük az egyetem híre miatt, valamint a bővülő gazdasági szakok lehetősége miatt jelentkezett hozzánk. Többeket a magas szintű, gyakorlati tudással járó duális képzés vonzott, illetve Kecskemét szépsége és közelsége is szerepet játszott abban, hogy idén 116 alapszakos és 70 mesterszakos hallgatóval bővül a gazdasági képzés.

Az MKT-NJE szakmai tapasztalatot tud nyújtani tagjai számára, így azok is kamatoztathatják tudásukat, akik nem duális képzésen vesznek részt. A tájékoztató során azt figyelhettük meg, hogy ez motiválhatja leginkább az új hallgatókat abban, hogy csatlakozzanak a szervezethez.

Összességében hallgatóink céltudatosak voltak, reméljük, hogy többeket viszontláthatunk a szemeszter során a MKT rendezvényein, valamint, hogy ők is részt vesznek majd ezek megszervezésében, kutatásainkban.

 

Köszönjük a HÖK támogatását, akik lehetőséget adtak az előadás megtartására!

 

 

Rádi Orsolya, Kádár Alexandra, Varga Bence, Hódi Gergő